Barnás Márton
NEM ÜRES SZAVAK
Mi lehet egy könyvajánló célja? Valódi célom az, hogy olvassanak. Minél többet. Legyenek mindenolvasók, olvasószentek, de szelektáljanak. Így titkon reménykedem abban, hogy az általam ajánlott írásokat is elolvassák. És ezek elolvasása csakis arra ösztönözheti önöket, hogy még többet olvassanak. Olvasmányaink talán elviselhető hatással lesznek ránk, és így jobban megismerhetjük magunkat, egymást, a bennünket körülvevő, a legbelső világot, szavainkat. Mert ennyi az egész. Szavakat alkotok, formálok – formálom magamat is. Így legalább szavaim előtt nem kell szégyenkeznem – én mindent megpróbáltam. Leírtam őket. Legalább... De adott esteben lehet az a mindenség.
Tandori Dezső A Legjobb Nap című kötetét már úgy vettem kezembe, és olvastam, hogy korábbi verseskötetein már megedződtem, de nem lettem tandorista. Pedig szeretem Tandori ilyen mondatait: „Gondolok valamit, abba kapaszkodom.” És: „Pusztítsd magad, viselhetőre”. Na ugye. A kötet címadó versét Szép Ernő születésének századik évfordulójára ajánlotta tanítványa (a tanítvány most éppen T. D.), a viszonylag hosszú vers zárása pedig: „Szép Ernő, lelenc madarak: / éljetek! bármi napú ég alatt...” Így megérthetjük, megérezhetjük Tandori művészetének egyik sarkalatos pontját: ahogy nem élhet veréb ember nélkül, úgy ember sem veréb nélkül. Eszünkbe juthat Oscar Wilde gondolata is, nevezetesen: De mi egy madár szíve az ember szívéhez képest? Madár és ember élete, halála szorosan összefügg Tandori művészetében. Mintha madarai halálával nemcsak madarai hagynák el őt, hanem maga az élete is. Gondolom, ez valóban így is van. Tandori a verebek sorsán, életén, halálán keresztül a mi sorsunkról, életünk fordulópontjairól, halálunk lehetőségeiről elmélkedik, ír. Sorskérdések, sorkijelentések, ennek egyik csodaszép példája A téli etetőtelepről Kőrösi Csoma Sándornak című versében található: „Elmegyek egyre megtalálni / minden nap ami úgyis megvan / élők és holtak különbségét / mintha erre hatásom lenne.” Hatással van ránk. Társainkra: madarakra, emberekre – élőkre, holtakra.
Jack Kerouac Dharma Hobók című könyvének (1958-as alkotás, végre magyarul is olvasható) nagyon megörültem, mivel nagyjából tíz éve bálványozom Kerouacot, meghatározta ifjúságomat (Ginsberggel, Corsoval, Ferlinghettivel együtt), az Úton persze csúcsteljesítmény, de a Művésztelep, a Senkiháziak, a Doctor Sax a Magányos utazó – szintén letehetetlen könyvek, olvasmányok. Kerouac Dharma Hobók című könyvében is a buddhizmus áll a középpontban (meg a pia, nők, jazz), és tudjuk, ő a zen (buddhizmus) felé orientálódott, de a Művésztelepben megtalálta magának a kereszténységet is. A Dharma Hobók szól még a szútrák jelentésének fejtegetéséről, haikuk írásáról, valamint: az igazi ürességről, és az üresség megtalálásáról, megismeréséről. Kerouac nagyon jól tudta, hogy az üresség megismerésének nem az a helyes módja, ha kiüresíti magát. Önmagunk kiüresítése nem az üresség „gyakorlása”. Jack (a regényben Ray) barátjával (Japhy) felvonul egy hegyre és magányosan szemlélődik. A szó legfontosabb értelmében persze amúgy is mindannyian egyedül vagyunk (és mégsem), maradunk, de csak önmagunk számára és nem önmagunkban.
Kerouac célja: megismerni önmagát, menni az úton, a Zen ösvényen. Élni. De mi az igazi élet? Ez itt a kérdés. Mikor Kerouac megtudta, lement hegyről, és visszatért a városba. Lehet, hogy az életbe. Ezzel a regényével pedig kirobbantotta a „hátizsákos forradalmat”.
Mesterházi Mónika Sors Bona című verseskötetéről szeretnék még írni néhány szót. Zrínyi Miklóstól ismerjük a felejthetetlen mondatot: „Sors bona, nihil aliud.” – „Csak jó szerencse, semmi más”. Ferencz Győző Mesterházi kötetének ajánlójában ezt írja: „Mesterházi Mónika ma kétségkívül egyike a legjobbaknak.” Most már nekem is igazat kell adnom Ferencznek, habár nem is túl erős a mezőny, de ez van. Mesterházi egyedüllétről ír (magunkra maradunk), szeretetről (próbálkozunk), lélekről (van), betegségről (meggyógyulhatunk). A lélekről lásd a Szabad vagy című verset: „Honnan jársz vissza, lélek, akár egy este is”, tehát: honnan? És kicsoda, micsoda a lélek? Lehetséges, hogy a lényegünk. A betegséggel, halállal kapcsolatban olvassuk el például Az intenzíven, Az elfekvőn című verseket. A szeretetről című versben találjuk az egyik legszebb, legambivalensebb gondolatot: „... s hagytalak... / Így volt rosszabb. S csak ez volt benne jó.” Hiszen Kosztolányitől tudjuk, hogy a boldogság (szeretet, stb.) rendkívüli szenvedés tövében terem meg. Mesterházi ír még a búcsúzásról, illetve Lezárás című versében: „elmaradt viszontlátás”–ról. A költőnő alkotásai majd szétrobbannak a feszültségtől, egy ideig nem nyugszunk meg. Én is csak úgy nyugodhatok meg (esetleg), ha most zárom soraimat.
