Szimbólumok keringője
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Magvető, Budapest 2008, 301 oldal, 2790 Ft
Az első Grecsó-nagyregényt (Isten hozott) követő lelkesedés és a dicsérő kritikák áradata után a második regényt nagy (talán aránytalanul nagy) elvárásokkal vettem kézbe. Ilyen indulás után nyilván a szerzőnek sem volt könnyű dolga, mégis azt hiszem, az elvárások ezúttal nem teljesültek maradéktalanul.
Mert mit is kapunk? Itt van a már megismert Feketeváros és Tótváros, a Körös-menti alföld, annak minden ízével, szagával, gondjával és örömével. Itt van Szalma Lajos, a bonviván kisvárosi tornatanár, a nők kedvence, az életbölcsességek kútfeje. A nagy karmester, a tánctanár, akinek az élet minden mozzanata egy nagy, véget nem érő bál jelenete, „a vasárnap dél egy háromnegyedes, feszes és büszke keringő” (20. o.). De valami hiányzik belőle. Nem több annál, ami. És ezt már ismerjük. Az életvidám középkorú bölcs alakja. Láttuk Hrabalnál, a Sose halunk meg-ben és még számos más könyvben, filmben. Semmi több. Márpedig éppen a karakterépítés az, ami Grecsónak nagy erőssége (lenne).
Aztán itt van Dr. Voith József, Jocó, a bizonytalan, félénk, néha kelletlen tanítvány, aki mellett úgy megy el az élet, mintha ott se lenne. A baj az, hogy nem csak „mintha”, mert valóban, a regény folyamán egyszer sem érezni, hogy Jocó ott van. Túl jól sikerült a sikertelen fiatal férfi rajza. Hiába a látszólagos fejlődéstörténet, vívódásaival és kitörési kísérleteivel Jocó karaktere mindvégig árnyék marad.
A két karakter kapcsolata szeretet és gyűlölet között vergődik - helyenként valóban csak vergődik. Még Lajos bácsi nagy lelepleződése sem váratlan vagy megdöbbentő. Talán nem véletlenül, sejthető ez már az elejétől kezdve, de inkább tűnik véletlenszerűnek, mint tudatosnak. Ráadásul ezt is olvastuk már. Persze a posztmodern szerint már nem létezik meg nem írt történet, de az igencsak viseltes alaphelyzetet nem sok minden menti meg. A történet halad, epizódok sorát kapjuk, jobbakat és rosszabbakat, tisztafejű vívódást és hagymázas képzelgést. De ennél nem többet.
align="justify">
A Grecsótól megszokott misztikum ahelyett, hogy árnyalná a történések folyamát, inkább csak zavart okoz és értetlenséget. Már a cím is szimbólum: a tánciskola Lajos bácsi életoktatása, célja a harmadik szem felnyitása. Jocó számára pedig a felismerés, hogy amit akar, azt nem Lajos bácsi révén fogja elérni (vagy mégis?).
Az egész regény a motívumok és szimbólumok kavalkádja – nekem talán ez a legnagyobb gondom. Túl sok van belőlük. Teiresziasz, a nővé vált férfi, Csicsey és Jocó apjának „döbbenetesen” hasonló sorsa. Persze mindet meg lehet magyarázni, ha nagyon akarom. A tánc, a szférák zenéje – Lajos bácsi életértelmezése. A Don Quijote-Sancho Panza párhuzam: Lajosbá és Jocó kapcsolata. És a madarak, az életszakaszok képei, libák, struccok, kakasfejek…
Meg persze az igen esetlen és felesleges Faust-parafrázis. Az Ördög véletlenszerű felbukkanásai bosszantóak, mert szükségtelenek - sőt, továbbmegyek - értelmetlenek. A legrosszabb hollywoodi CIA-ügynökök zsargonjával beszélő alak nemcsak hogy nem eredeti (stílusában ott egy kis Mester és Margarita-beli Voland, meg a Madách-féle klasszikus Lucifer), de nem is bír igazi jelentőséggel. Szerepeltetésére pedig sovány magyarázat Judit regényvégi leleplező története.
Sokat akart a szerző. Problémákat villant fel, amik egy egész regényt is elvinnének, aztán otthagyja őket egy másikért. Drogos látomások keverednek a román feketemunkások helyzetét firtató eszmefuttatásokkal. Nem is beszélve Lajos bácsi gyakran oldalas monológjairól, amik rendelkeznek talán némi személyiségfestő hatással, de túl sok van belőlük, túl hosszúak és túl érdektelenek ahhoz, hogy igazán értékelhessük őket.
A regény – szintén a posztmodern hagyományaihoz hűen – számos jelölt és jelöletlen magyar- és világirodalmi utalást tartalmaz. Hogy pontosan kiktől, azt a szerző honlapján olvashatjuk. De az utalások sokasága is túlzó néha: egy oldalon belül felbukkan Thomas Mann Doktor Faustus-a, a Karamazov testvérek és Anna Karenina. Ami még nem lenne baj, épp csak ezek a felbukkanások éppoly indokolatlanok, mint maga az ördög.
Mindeközben pedig nincsenek válaszok. Ha ez szándékos, nekem nem tetszik. Az ördög kísért, Jocó visszautasítja. Vagy mégsem? „Úgy festesz, mint egy ördög.”(244. o.) – mondja neki Judit a nagy átváltozás után, és ezzel újra kérdőjelessé teszi a megkísértés kimenetelét. Lajos bácsi hallucinációi hasonlóan bizonytalanok: ettől válik ő többé, mint embertársai, ettől lesz követendő példa, vagy ez már az öregedést jelzi, azt a változást, ami szükségszerűen eljön az ő életében is? Mert mindkét válaszra jócskán kapunk érveket. Látszatra Judit az, aki a regény végén tálcán kínálja a megoldást: Lajos bácsi valódi énjét, az ördöggel cimborálást bátyja életének tanmeséjén keresztül. De ez a megoldás csak látszólagos. A kérdések nyitva maradnak, még ha Jocó sorsa révbe is ér.
Túl sok, túl tömény. És túl sok hiányérzetet hagy maga után. A sok bába között elvész a gyerek.
Nagy kár, mert vannak villanások. A többsoros felsorolással leírt vasárnapi ebéd hangulata megelevenedik (19. o.), Jocó és Judit szerelmi szálában is sok lehetőség benne maradt, Jocó apjának halála pedig egy remekül megírt abszurd epizód. De a villanások kevésnek bizonyulnak egy egész regényhez. A szférák zenéje nem ragad magával, az ördög pedig nem tűnik többnek egy felvetett, de kihasználatlanul hagyott ötletnél. Segített volna, ha egy-két szálat a szerző elhagy, hogy néhány fontosabbat jobban kidolgozzon. Nem a stílus a hiba. Az most is egyedi és magával ragadó.
A hangulatok elevenek, színesek. Sokkal inkább, mint a karakterek vagy a komolyabb elmélkedések. Ízek, színek, szagok és fények játéka adja az epizódok hátterét. Az érzetek hangsúlyosabbak, mint az érzelmek, és ez atmoszférát ad, néha fojtogató, néha felszabadító, de nagyon erőteljes és valóságos. A jelzők és a hasonlatok líraiak és hatásosak. A költői múlt letagadhatatlan. Ez pedig Grecsó sajátja, valami olyan egyedi íz, ami elvitathatatlan tőle.
„A napok lebegtek, mint zsírszagú körfolyosón a száradó mackónadrág.” (93. o.) Ezt például nagyon szerettem.
Sereg Judit
